Regisztráció
Mocskos zsaru- New Orleans utcáin (The Bad Lieutenant: Port of Call - New Orleans)
tmichel 2010.03.09 23:44:56
Share |

Mikor kiléptem a moziból szilárd meggyőződésem volt, hogy a film nem jobb egy gyenge közepesnél. Mire beértem órára, már megmozdult valami, ami azt hajtogatta, hogy nem volt ez olyan gyenge próbálkozás. Így végül hagytam neki időt, hogy érlelődjön és meg is van az eredménye. A hirtelen felindulás után, most valahogy úgy áll a helyzet, hogy látom a film erősségeit, de tisztán látszik, hogy lett volna még hova fejlődni.

Mocskos zsaru

A címről rögtön képzettársítások tömege tolul az agyunkba, és mindenféle golyózáporos zsarufilmet érzünk a háttérben. Ehelyett dráma van; egy züllött, nem törődöm és mocskos zsaruval a középpontban.

A Katrina hurrikán idején McDonagh nyomozó megment egy fegyencet, aki bennragadt a cellájában. Közben a háta megsérül, súlyos fájdalmai vannak. Fél évvel az eset után a gyógyszere helyett kokót szippant, belemerült az alvilágba, és ahelyett, hogy javítana a helyzeten, maga is bűnözővé válik.

A történetet McDonagh nyomozó karakterfejlődése mozgatná, a nyomozós szálak, és a jamaikai család meggyilkolása mind csak körítés lenne, de sajnos ez nem egészen van így. Antihősünk süllyed valamennyit az alvilág végtelen mélységei felé, de közel sem eleget. Jól keveri a lapokat, így jut előre anélkül, hogy megütné a bokáját. Az elején "csak" visszaél a rendőri hatalmával, és ingyen drogot szerez a rendőrségi készletből. Később, ahol süllyednie kéne, korrumpálódik, fenyegetőzik, zsarol. Lényegében a film szempontjából jó irányba halad, mégis megtörik valami.

A végére ugyanazokkal a piti bűnökkel játszadozik. Hidegen hagyja a világ, annyira önző és öncélú, hogy semmi nem tudja ebből az állapotából kibillenteni. Mindegy hogyan alakul a karrierje, vagy magánélete. Ő ugyanolyan romlott marad. Talán azért nem tud már morálisan mélyebbre süllyedni, mert már a dolgok fenekén van. Egyszerűen csak hideg és számító, aki nem ismer sem törvényt, sem Istent. Talán a karakterfejlődés csak álca, és nem ez a cél, mert már nincs hova fejlődni vagy éppen süllyedni. Ha a végtelen mocsok találkozik az akaratgyengeséggel, onnan nincs menekvés.

Terence McDonagh szerepében Nicolas Cage támad fel hamvaiból. Már-már lecsúszott B színésznek véltük Cage-et, pedig régebben tudott játszani. Most valami megcsillant a régmúltból. Remélem, hogy nem veszíti el újonnan szerzett lendületét, és a Kick-Ass-ben is nyújt valami hasonlót.

A többi színész csak fel-feltűnik a vásznon, de nem hagy nyomot. Különösen igaz ez Eva Mendesre. A szerepe sem túl jelentős, de ő csak ront az összhatáson azzal, hogy meg sem próbálja eladni a luxus prosti karakterét.

A Mocskos zsaru nem rossz film. A központi karakter egészen kidolgozott, csak a koncepciót kell megsejteni a háttérben. Valójában nem nehéz utálni a filmet szikársága miatt, de ha ezen sikerül túllépni, akkor meglelhetjük a film értékét.



A hozzászólás írásához be kell jelentkezned!



Még nem érkezett vélemény! Legyél te az első!



Minden jog fenntartva! © 2009 - 2010, Filmkalauz.hu
Impresszum Kapcsolat Médiaajánlat