RIP. Eric Rohmer

A  nouvelle vauge  egyik jelentős alakja, a Cahiers du Cinema főszerkesztője.  Különbözött az újhullám rendezőitől, mivel filmjei finomabb szövésűek, árnyaltabbak voltk. Filmjeiből hiányoztak a konkrét jó és rossz hősök.  Nem minősített, csak ábrázolt. Mint Hitchcocknál, az ő filmjeiben is állandóan felborulhatott a véglegesnek hitt helyzet.

Életműve három nagy ciklusra bontható, melyek közül az első az Erkölcsi példázatok elnevezést kapta. Férfi-nő kapcsolatokról szólnak, melybe belép egy harmadik. A férfigyűjtő- 1966: Majd félórás, sziporkázó vitákkal, a ritmusa mégis majdnem lassú. Éjszakám Maudnál- 1969: Pascal véletlenfelfogásáról vitáznak benne. Claire térde- 1971. Ezekben a filmekben általában nyár van, holtidő. Hősei jómódú polgárok, akik folyton elemzik saját tetteiket. Minden pillanat azzal kecsegtet, hogy fordulópontot hoz a szereplők életébe, és mégis, semelyik pillanatban sem történik semmi. Kamerája leselkedett, hűvös szigorúsággal. A film elején majdnem mindig a helyszín jelent meg üresen a filmvásznon, majd besétál valaki. Végsőkig lecsupaszította hőseit.

Második ciklusa a Komédiák és közmondások nevet kapta. Kamerája könyörtelen voyeur-szem volt, ráérősen időzött el jelentéktelen dolgokon, melyek lassan jelentőségteljesekké válnak.  (A pilóta felesége- 1981; Pauline a strandon- 1983)  

Harmadik ciklusa: A négy évszak meséi voltak.